Az előzőkben említetteken kívül 1999-ben jelöltek voltak még:

 

(1999. március 22-e, Phnom Penh) A hadsereg teleszórta Kambodzsát hadieszközökkel. A hatóságok figyelmeztették az állampolgárokat, hogy ne babráljanak az eszközökkel.

 

Három barát együtt iszogatott egy helyi kávéházban Svay Rieng délkeleti tartományában. Órákig vitatkoztak, majd az egyikük elindult a 25 éves tankelhárító aknához, amit a hátsó udvarában találtak.

 

Az asztal alá dobta, és elkezdtek orosz rulettet játszani, mindegyikük legurított egy felest, aztán rálépett. A többi falusi rémülten menekült.

 

Percekkel később a robbanóanyag  óriásit robbant, és megölte a három férfit a bárban. A feleségeik a testüket sem találták meg, mert a robbanás mindent megsemmisített, jelentette a Rasmei Kampuchea újság.

 

(1999. május 25-e, Ukrajna) egy halász Kijevben saját magát végezte ki villamosszékben, amíg a Tereblya folyóban halászott. A 43 éves férfi kábeleket csatlakoztatott az otthona áramellátásától a folyóig. Az áramütés megölte a halakat, amik felbukkantak a víz tetején. A férfi nekilátott, hogy begyűjtse a fogását, miközben elmulasztotta eltávolítani az elektromos vezetéket, és tragikus módon a halak sorsára jutott.

 

Irónikus, hogy a férfi egy „gyászétkezést” akart tartani, hogy megemlékezzen az anyósa halálának első évfordulójáról.

 

Hasonló: január 9-én a China Post jelentette, hogy egy 23 éves férfi meghalt, miután olyan halat evett, amit megmérgezett egy közeli árokban. Három napig tartó hányás és hasmenés után halt meg, mert megette a halat, amit úgy fogott meg, hogy a barátok javaslatára mérgező vegyszereket öntött a vízbe.

 

(1999. december 3-a, Dánia) erőteljes téli vihar tombolt Európában. Hurrikán erősségű szelek fújtak, és hatalmas hullámok döngették a tengerpartot. Egy nő aggódva nézte híreket, mert félt, hogy a vihar eléri Dániát.

A tévékép hirtelen szemcséssé vált, hogy lássa, ami történik a híradóban. Az antenna meglazult a tetőn.

 

Elhatározta, hogy nem szalasztja el az információt, és az üvöltő szelek ellenére úgy döntött,  felmászik a tetőn, hogy megjavítsa az antennát. A hurrikánszelek lefújták a tetőről és meghalt. Vigaszdíjként a hírek nagy része róla szólt a következő néhány nap folyamán.

 

RJ Reynolds,a RJ Reynolds szivargyártó társaság elnöke, a fia, RJ Reynolds II, és az unokája, RJ Reynolds III is tüdőrákban haltak meg.

 

(Skócia)  A férfi gyakran lenyelte,aztán felöklendezte már a biliárdgolyót, sokszor hajtotta végre ezt a trükköt sikeresen azáltal, hogy a garatja, vagy a torka hátsó részén tartotta . A golyó egyedülálló mérete miatt ez lehetséges volt.

 

Egy nap sok sört megittak a barátaival, majd a szájába vett egy billiárdgolyót. Olyan sok alkalommal megtette már ezt, hogy a viselkedése nem okozott aggodalmat. De ekkor nehézségek adódtak. A barátai megpróbáltak közbeavatkozni, de kifutott a kocsmából és összeesett az utcán, kezdett kékülni. Sem a barátai, sem a mentő nem tudta megmenteni.

 

 

(1999. július 15-e, Alabama) egy 25 éves katona belehalt sérüléseibe, miután három emeletet zuhant, mivel túlságosan előrelendült, hogy megnyerjen egy nagymagasságú köpőversenyt. A korábbi katonai specialistának 0.14 százalékos véralkoholszintje volt, így kikövezte az utat egy jól megérdemelt Darwin-díjnak.

 

Annyira belemerült győzelembe - és annyira részeg volt - hogy megkísérelt egy veszélyes és ezidáig kipróbálatlan technikát és lendületet hozzáadni a nyálához. A versenyző hátrahőkölt az ablaktól, azután a fémerkélykorlát irányába lökte magát, és lezuhant.

 

 

(1999. július 15-e, Tennessee) hét tűzoltó a vidéki Hamilton megyében, Chattanoogától északra, úgy döntött, hogy lenyűgözi a főnöküket azáltal, hogy titokban felgyújt egy házat, aztán hősiesen eloltja a lángokat. A férfiak látszólag azért támogatták a tervet, hogy segítsenek Danielnek, egy korábbi tűzoltónak, visszatérni kötelességéhez.

 

Sajnos, Daniel karriertervei nem valósultak meg, mivel csapdába esett, amíg benzint öntött szét a házban. Körülvették a füst és lángok, így képtelen volt kimenekülni és meghalt az égő házban.

 

A hat bűntársára 87 év börtön várt összeesküvés, gyújtogatás, és betörés vádja miatt.

 

 

Egy kardnyelő meghalt Bonnban, miután letolt egy ernyőt a torkába - ugyanis véletlenül megnyomta a gombot, és az esernyő kinyílt.

 

(1999. november 09-e, Mexikó) A Mexikói börtönőr belehalt a túlzásba vitt buzgalomba, amikor ellenőrizte egy őrizetes házastársi látogatását. Raul Zarate Diaz közelről nézte a „látogatást”a börtön tetőjéről, amikor megbotlott a szellőzőnyílásban, átesett a tetőablakon, és az ágy mellett landolt, ahol az őrizetes és a felesége épp együtt voltak…A félbeszakított rab, akit megsértett a behatolás (a behatolás közben xD), megpróbált lázadást indítani, de a börtönbiztonság ezt megakadályozta.

 

(1999. augusztus 13-a, Manila) A halálos robbanásról a Fülöp-szigetek Nemzeti vizsgáló irodájában kezdetben úgy vélték, hogy egy terroristatett. De a következő vizsgálat nem bűnözőkkel kapcsolta össze az eseményt. Gondatlan NBI ügynökök dohányoztak egy vödör TNT közelében. A robbanás megölt hét embert, köztük az elkövetőt. A gránátok és többi robbanóanyag szintén felrobbantak a tűzben. Az elkövető, akit elnyomta a cigarettáját egy vödör robbanóanyagban, Darwin-díjat nyert.

 

 

(1999. november 24-e, Kalifornia) Egy sajátságos keresztény csoport megpróbálta követni Jézust azzal, hogy elsajátítják annak a titkát, hogyan sétáljanak a vízen. A csoport így próbált napról-napra meg közelebb lenni istenhez. Ennek a kis Los Angelesi csoportnak a vezetője váratlanul meghalt, amíg a fürdőkádjában gyakorolt. A felesége azt mondta, hogy James sok órát töltött azzal, hogy megpróbálta tökéletesíteni a technikáját, de még nem sajátította el a képességet. Megfulladt, miután felcsúszott egy szappanon.

 

Giles Read:az emberek nyilvánvalóan nem jöttek rá, hogy bárki tud a vízen sétálni. Én is megtettem. Csak várj, amíg a tó befagy...

 

(1999 májusa, Thaiföld) Egy embert, akiről köztudott volt, hogy tud bánni a kígyókkal, meghívtak egy szomszéd otthonába. Szükségük volt egy óriáskígyó sürgős ördögűzésére, ami lerohanta a lakóhelyüket

 

Épp hazafelé sétált a kígyóval, amikor a falusiak összefutottak vele, és kérték, hogy láthassák az óriáskígyót. Kihúzta a kígyót a zsákból és merészen a nyaka köré tekerte A vad óriáskígyó, gyakorlatilag egy öt láb hosszú szilárd izomtekercs,a nyaka köré szorult, és elkezdte megfojtani.

 

Hiába sikított segítségért, mivel a megkövült falusiak féltek megközelíteni a kígyót. Perceken belül Hie holtan esett a földre. A helyi rendőrök erőszakosan kiszedték a kígyót a nyakából és fogságba ejtették.

 

/Kalifornia, 1999. július 10./

 

Egy turista megállt a Yosemite Nemzeti Park egyik kies helyén és levette a cipőjét, szeretett volna egy kicsit mezítláb hűsölni a Merced folyóban.

 

Az algákkal borított köveken azonban megcsúszott, lezuhant a tizennyolc méter magas vízesésen és szörnyethalt…

 

Siddiq három barátjával kapaszkodott a Half Dome nevű szikla csúcsa felé, amikor életét vesztette.

 

A vízesések közelében mindenütt táblák hívják fel a figyelmet arra, hogy a zuhatagok megközelítése életveszélyes. Nemcsak többnyelvű feliratok hirdetik a veszélyt, hanem mindenki által azonnal érthető ábrák is (a figura a képen éppen lehanyatlik a meredély széléről).

 

Siddiq azonban mit sem törődött a figyelmeztetéssel. Mire teste a Nevada-vízesés közelébe sodródott, barátainak mobiltelefonon már sikerült riasztaniuk a hatóságokat.

 

A segítség azonban sajnos későn érkezett. A mentőhelikopterek csak órák múlva pillantották meg Siddiq holttestét…

 

(1999. március 8-a, Kenya) egy középkorú tolvaj csendben ült a vasárnapi misén Nairobiban. De amikor a templomi perselyt lerakták, a több hívő megdöbbenten látta, ahogy több maroknyit helyez zsebeibe a pénzből.

 

A tolvaj elmenekült a templomból és kirohant az országútra, ahol egy száguldó busz megölte. A halál oka? Isten egy tette. A tanulság? Ne bosszantsd a világegyetem uralkodóját, vagy kapsz egy Darwint

 

(Az 1999 november) A egyház tartott egy látványos előadást, aminek a csúcspontján Isten és a Sátán megküzdöttek egy izgalmas harcban.

Egy színpadi színészt béreltek fel, hogy játssza a sátánt, és biztatták, hogy használjon bármilyen eszközt, hogy hihetőbbé tegye a szerepet. Egy igazi szakértő, arra használt egy hangváltót, hogy elérje, hogy a hangja sötétnek és gonosznak hangozzon, és  hozzáadott egy tűzokádó effektet is. A gyülekezet két tagjának azonnal szívrohama lett, és kórházba kellett szállítani őket

 

 

(1999 szeptembere, New York) David, egy 44 éves férfi kétségbeesetten próbált megszabadulni az úszógumijától. Miért is ne takarítana meg pénzt és engedné meg a barátjának, hogy amatőr zsírelszívást hajtson végre rajta a garázsában porszívóval? David lidokain túladagolásban halt meg az összetákolt orvosi klinikán…

 

(1999. június 19-én) Meleg nyári éjszaka volt Amszterdamban. Egy olasz lakos a tikkasztó nyári éjszakák alatt gyakran aludt a szabad levegőn. Ezen a forró éjszakán felmászott a tetőre, és elrendezett egy kényelmes ágyat. Elaludt a takaróján, de lezuhant, és meghalt álmában. Szerencsések vagyunk-mondja egy született Amszterdami lakos-hogy a nyaraink legtöbbször hidegek és esősek.

 

 

(1999. augusztus 26-a, Thaiföld) egy idős buddhista szerzetes és a követői közül hárman belehaltak abba, hogy órákat töltöttek egy házi készítésű füvekből készült szaunában. Öt másik hívőt kórházba szállítottak.

 

A boncolás kimutatta, hogy az áldozatok megfulladtak a szoba melegében, és belehaltak a füst belélegzésébe.

 

2000

 

Peter, egy munkagépekkel, és felszerelésekkel kapcsolatos, perth-i kiképzőiskola 52 éves tulajdonosa épp a villástargonca biztonságos használatát bemutató oktatófilmet készítette.
Miközben forogtak a kamerák, átkormányozta a targoncát az udvaron. Egy helyen a laza, kavicsos talaj miatt elveszítette uralmát a jármű felett, kizuhant a kabinból és összezúzta magát. A halálos kimenetelű baleset a sofőr hibájából következett be, mivel túl nagy sebességgel hajtott az egyenetlen talajon. Ráadásul nem kötötte be a biztonsági övet.
Peter utolsó bemutatója volt karrierjének legmeggyőzőbb mozzanata.

 

2000. március 13. New Jersey – Andrew és menyasszonya együtt éltek három-három előző házasságukból származó gyerekükkel Dover Township-ben. Egy este vita tört ki azon, hogy ki dézsmálta meg a hűtőben a csokoládétortát. Andrew saját, 10 éves fiát vádolta, és félrevonta őt a garázsba, hogy elbeszélgessen vele, mint férfi a férfival. Andrew annyira elérzékenyült, hogy fia kezébe adott egy öt hüvelyk hosszú kés, felszólítva, szúrja le, ha annyira gyűlöli. A srác először letette a kést. Ám mikor apja mégegyszer kezébe nyomta, nem volt rest, és szót fogadott. Az apa kórházba szállítás közben elvérzett.

 

Koppenhága, Dánia - Egy híd lekaszálta annak a dán szurkolónak a fejét, aki kihajolva utazott egy emeletes buszon vasárnap este Dániában. A férfi fej nélküli teste visszahullott a járműbe, amelyen az FC Köbenhaven dán élvonalbeli labdarúgó csapat 40 szurkolója utazott hazafelé a Viborg elleni

0:0-ás döntetlennel végződött mérkőzés után. A rendőrség vizsgálata szerint a 30 éves férfi a busz tetején lévő, vészkijáratnak használt nyílásában állt, amit nem szabad haladás közben kinyitni.

 

Sean Jackson (19), szerződtetett vidámparki “szellem” lepelje beakadt az éppen arra tartó kocsiba, ami elrántotta és levágta a lábát. Több mint egy tucat látogató háta borsódzott Jackson utolsó sikolyától, amely élethűbbre sikeredett, mint eddig bármikor. A szemtanúk csak annyit láttak, hogy a szellem előugrik az egyik sötét zugból, felborul és visít. Csak később döbbentek rá, hogy ez a jelenet nem a műsor része volt.

 

Amszterdam, Hollandia - Elveszítette orrának egy részét az a részeg holland férfi, aki egy pitbullal “orri-puszizott”. A 43 éves férfi Amszterdam egyik zsúfolt piacán lődörgött, amikor meglátta a pitbull terriert. A veszedelmes kutya annyira megtetszett neki, hogy egyenesen odament hozzá, lehajolt, és orrát incselkedőn nekidörgölte a kutyáénak. Az ebnek azonban eszkimó puszilkodás helyett inkább harapni volt kedve, és a férfit kórházba kellett vinni.

 

 

Legközelebb a többi 2000-estől ;)

 

Lovely

 

Forrás:

http://www.darwinawards.com

http://albar.lapunk.hu

http://www.kecskefeszek.hu

http://www.okorszem.hu

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ifjukekharisnya.blog.hu/api/trackback/id/tr152846322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása